2008 nyarán Kunbábonyban, a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Civil Kollégium Alapítvány-szervezte nyári egyetemen volt szerencsém hallani Vercseg Ilona előadását a társadalmi tőke helyzetéről, fejlesztéséről. Itt hallottam, hogy az önbemutatás a közösségfejlesztés egyik hatásos eszköze, mert általa a közösség megismeri az egyént. Szép példája ennek egy pici falu esete a Mecsekalján, ahol egy városiasodás miatt szétesett közösséget szerettek volna a közösségfejlesztők aktivizálni, és ezért szerveztek egy kiállítást. A kiállítás témája a falu élete volt. A falu megmaradt kis létszámú lakosságát felkérték, hogy mindenki állítsa ki azokat a tárgyakat, amiket bármilyen szempontból fontosnak tart. Kedves emlék, hasznos szerszám, saját alkotás stb. A kiállításon ily módon néhány aktívabb egyén mutatkozott be, anélkül, hogy meg kellett volna szólalnia. Ez a kiállítás 2 hétig volt megtekinthető, és ez idő alatt közelebb kerültek egymáshoz az emberek. Ilona ennek a kiállításnak a példáján mutatta be, hogyan fejleszti a közösséget az egyén önbemutatása.
Kunbábonyban, mindjárt az előadás után hozzátettem, hogy az önbemutatás úgy is fejleszti a közösséget, hogy az egyén – miután bemutatta magát a közösségnek, ily módon kitárulkozott előtte –, nyitottá válik a közösségre. Egyrészt azért, mert az önbemutatás során érzi a közösség részéről a kíváncsiságot, és ez megnyugtatja, kinyitja őt. Másrészt pedig úgy, hogy a saját kiszolgáltatottságát, amit a többiek előtti kitárulkozása eredményez, azzal is igyekszik csökkenteni, ill. a kiszolgáltatottságából adódó hátrányát csökkenteni, hogy a hallgatóságát igyekszik rábírni a megbillent egyensúly helyreállítására, nevezetesen arra, hogy ők is nyíljanak meg előtte. Még ha igazából nem is kíváncsi azokra a személyekre, mégis az erőviszonyok kiegyensúlyozására törekszik.
Szintén ezen az előadáson hallottam, hogy van nemverbális és verbális önbemutatás. Ez pedig már teljesen az én területemről szól. Ugyanis a zenélés nem számít verbálisnak – gondoljunk elsősorban a hangszeres zenére, illetve az énekes zenének is a szöveg nélküli tartalmára! Egyetlen kivétel van ez alól, amikor a zenélést verbálisnak kell tekintenünk, s erről később lesz szó.
Nézzük tehát, hogyan is működik a közösségfejlesztés egy nemverbális önbemutatás révén! Azután azt is meg fogjuk nézni, hogy hogyan fejlődik a közösség egy speciális verbális önbemutatás révén.
Vegyünk egy közösséget! Ez kb. 5 fős társaságnál kezdődik, de inkább 10 főnél nagyobb közösségre gondoljunk! Legerősebben egy 10–15 fős társaságban működik a csoportdinamika, innen létszámban fölfelé haladva egyre inkább tömegpszichózisról kell beszélnünk. Arra gondolok, hogy pl. egy 100 000 fős közönség viselkedését – mondjuk a Népstadionban egy Rolling Stones koncerten – inkább a tömegpszichózis írja le, mintsem a csoportdinamika. De természetesen közösség ez is. Sőt, akár ilyen nagy tömeg „közösségfejlesztéséről” is beszélhetünk, ám most mégis maradjunk a maximum néhány száz fős közösségnél!
Jelen írásban a közös zenéléssel megvalósuló önbemutatással foglalkozunk. Olyan közösségekre gondolunk, ahol ilyesmi előfordulhat. Ilyenek lehetnek: óvodai csoport, napközis csoport, baráti társaság, vállalati rendezvény, vezetőképző tréning.

Verbális zenés önbemutatás

Ahhoz, hogy valaki egy hangszeren társaságban zenélni merjen, néhány feltételnek teljesülnie kell. Ahhoz viszont, hogy egy társaságban valaki énekelni merjen, még több feltételnek kell teljesülnie. Ahhoz pedig, hogy az éneklésével verbálisan megfogalmazható információt adjon át a többieknek önmagáról; nos ehhez hihetetlenül sok feltételnek kell teljesülnie! De ez a legnagyobb csoda, ami egy közösségben megtörténhet. És nyilvánvalóan ez okozza a legnagyobb, legmaradandóbb és legmélyebb élményt a társaság tagjainak. (Sőt, ennek már terápiás hatása van.)